Mama mindig felforralta a tejet. Még akkor is, amikor már rég zacskós tejet árult a falu szélén álló közért. Hatalmas pléhlábosban forralta a tejet. Vékonyfalú, rosszminőségű darab volt. Talán valamelyik csehszlovákiai beszerzőkörútról kerülhetett a háztartásba. A tej gyakran odakozmált a palackosgáztűzhelyen.

Értetlenkedve kérdeztük mi gyerekek mamát, hogy miért forralja a tejet, amikor arra már nem lenne szükség. Csak nevetett...

Megszokta. 50 éven keresztül forralta a tejet minden másnap. Gyerekkorában még a család saját tehene által adott tejet, majd később a termelőszövetkezetből származót.

A felforralt tej a tűzhelyen állva hűlt le, majd került a hűtőszekrénybe külön erre a célra fenntartott polcra. Hamarosan bőr keletkezett rajta, zsíros tej lévén. 

Mi gyerekek szívesen lekanalaztuk a tej fölét és ittuk azt macikávéval. Mama szintén szerette a tej fölét. Frissen lefőtt kávéval fogyasztotta legszívesebben. Még ma is szeretné. De mama ma már nem forral tejet és nem iszik kávét.

Enyhe demenciája miatt már nem engedhető a gáztűzhely közelébe és a kávéról is letiltotta az orvos a vérnyomása miatt.

Ha legközelebb meglátogatom, veszek neki a piacon zsíros tejet. Megkeresem a padláson a csehszlovák pléhlábost, forralok benne tejet és főzök neki kávét. A tejnek a fölével. Mégegyszer. Utoljára.